Ionickiss IonPa Travel fogkefe teszt
Abban gondolom megegyezhetünk, hogy a fogmosás a napi rutin része, jobb esetben reggel és este, de leginkább minden étkezés után illik megmosni a fogainkat. Ez a szabály igaz azokban az esetekben is, ha éppen nem tartózkodunk otthon, példásul a munkahelyünkön vagyunk vagy éppen a szabadságunkat töltjük. Fogaink tisztítására számos lehetőségünk van; megtehetjük hagyományos-, forgófejes-, szónikus-, esetleg ultrahangos- vagy ionizációs technológiát használó fogkefével is. A mai tesztben egy olyan eszközt ismerhettek meg az Ionickiss IonPa Travel személyében, mely egyesíti a szónikus és az ionizációs technológiát, ráadásul apró méretének köszönhetően szinte észrevétlen maradhat a rúzsok, szemceruzák társaságában és bátran magunkkal vihetjük pár hetes utazásainkra, mert ezalatt lemerülni sem fog.
A fogkefe a termék magyarországi forgalmazójától érkezett, a fogkefek.hu ajánlatai között a linkre kattintva válogathattok. A pótfejeken, fogkrémen, UV sterilizálón kívül akár a termékpaletta csúcsán található ultrahangos-szónikus termékeket is megvásárolhatjátok, a lenti kuponkóddal pedig 6% kedvezményre is jogosultak vagytok a feltételek teljesülése esetén.
Az ionizációs fogkefék működésük során elektromos töltéssel rendelkező ionokat bocsátanak ki a fogkefe sörtéin keresztül, amelyek megszakítják a plakkok és a fog közötti kötődést. Ezt követően a sörték könnyedén eltávolítják a fog felszínéről a lepedéket és szennyeződéseket. Az ionizációs technológia segíthet megakadályozni a fogszuvasodást és az ínygyulladást is. Az ionizációs fogkefék által bocsátott negatív ionok előnyei közé tartozik a baktériumok és a szennyeződések eltávolítása a szájból, a fogak egészségesebbé tételének elősegítése, a fogíny gyulladásának enyhítése és a kellemetlen szájszag megszüntetése. Az ionizációs technológia további előnye, hogy nem kell fogkrémet használni a fogmosás során, mivel a negatív ionok magukban hordozzák a szükséges anyagokat a fogak tisztításához.
A kutatások szerint az elektromos fogkefék hatékonyabbak hagyományos társaiknál, mert használatukkal olyan helyeket is elérhetünk a szájüregben, amit a hagyományossal nem, lepedékeltávolításban is jobban teljesítenek, illetve a fogínnyel is kíméletesebbek. A hagyományos fogkeféhez képest a fejek cseréje között is több idő telik el, hiszen sokkal kisebb erővel nyomjuk azokat a fogainkhoz, mint egy hagyományos kefe esetében, így lassabban is használódnak el.
Az Ionickiss IonPa Travel ionizációs és szónikus fogkefe egyrészt a sörtéin keresztül negatív ionokat bocsát ki, másrészt percenként 22.000 rezgés segítségével is tisztítja a fogak felszínét. A tökéletes tisztítás eléréséhez még fogkrémre sincs kötelezően szükség, de ha a ragaszkodunk a tradícióhoz, akkor az eddig használt adag fele is elegendő. A fogkefe számos csomagban elérhető, illetve többféle pótfejet is vásárolhatunk hozzá, így akár fogszabályzó használata esetén is megtalálhatjuk a megfelelő sörte-kialakítású fejet.
Más nem is maradt hátra, mint a rövid bevezető után közelebbről is megismerni ezt a ígéretes, innovatív, japán gyártmányú prémium kategóriás fogkefét.
Általános leírás
Utazás, munkahely, esetleg napközbeni fogmosás? Ebéd után, értekezlet előtt ugye Te is megmosod a fogaidat? Ismerd meg az Ionickiss IonPa elektromos fogkefe erejét, mely összekapcsolja a szónikus és az ionizációs technológiával működő fogkefék előnyeit. A két fokozatban állítható szónikus rezgés kiegészül a fogkefe ionizáló tulajdonságával, mely a lepedék könnyű eltávolítását teszi lehetővé. Ráadásul a technológiának köszönhetően, még fogkrémre sincs szükséged, sőt, az elemre sem lesz gondod, hiszen 1 darab AAA ceruzaelem akár 120 napnyi energiát és képes szolgáltatni a működéshez.
- a fogfelszín negatív töltése megköti a lepedék (plakk) pozitív részecskéit
- a fogkefe a kezünk nedvességének és a készülékben található akkumulátornak köszönhetően negatív ionokat bocsájt ki, mely fellazítja és leválasztja a lepedéket a fog felszínéről
- az Ionickiss IonPa Travel fogkefe töltésével sem kell bajlódnod, hiszen a hozzáadott elem hónapokig biztosítja mind az ionizációs, mind a szónikus működést
- a fogkefe használatával már az első alkalom után is sima fogfelszínt érhetsz el
- klinikailag bizonyított, hogy a fogkefe használatával 48%-kal több lepedék távolítható el, mint a hagyományos fogkefékkel, ráadásul fogkrémet sem kell használnod
- az automatikus 2 perces időzítő figyeli helyetted a tisztítás megfelelő időtartamát, 30 másodpercenként finoman rezeg, hogy áttérhess a következő negyedre
- az Ionickiss IonPa Travel fogkefe elegáns tokban helyezkedik el, mellyel könnyedén megvédheted a portól, szennyeződésektől, ezen kívül egyszerű módon viheted magaddal a táskádban a munkahelyre vagy akár az utazásaid alkalmával
Az Ionickiss IonPa Travel ionizációs és szónikus fogkefe főbb jellemzői
Általános | Márka: Ionickiss Típus: ionizációs és szónikus elektromos fogkefe Modell: IonPa Travel Szín: gyöngyház fehér/piros/fekete/rose-gold |
Jellemzők | Készenléti idő: akár 120 nap (napi 2x-i fogmosás esetén) Vízállóság: IPX7 Időzítő: van Tápellátás: AAA ceruzaelem Mozgások száma: akár 22.000 rezgés/perc Programok száma: 2 (tisztítás, masszázs) Kompatibilitás: Ionickiss fogkefe fejek Egyéb kiegészítők: pótfej fogszabályzóhoz, extra soft/soft/medium pótfejek, pótfej gyerekek számára |
Méret és súly | Termék súlya: 50 gramm (elemmel együtt) Termék mérete (HxSzxM): 18x20x170 mm |
A doboz tartalma | 1 x Ionickiss IonPa ionizációs elektromos fogkefe (fejjel) 1 x pótfej 1 x tok 1 x AAA ceruzaelem 1 x gyors útmutató 1 x többnyelvű használati utasítás (magyar is) |
Kicsomagolás, első benyomások

Az Ionickiss IonPa Travel ionizációs és szónikus fogkefe csomagolása letisztult, szemközti oldalán a fogkefe fotója látható, illetve a brand- és a termék neve olvasható. A hátoldalon és az oldalakon is található érdemi információ, mégpedig a legfontosabb jellemzők és a készülék összetevői. A fehér színű-, vastag kartonból készült doboz a tetején nyitható, a szállítás közben történő sérülések ellen megfelelően véd, ráadásul a védelmet belül egy műanyag rekesz is kiegészíti, amiben maga a fogkefe, a pótfej és az AAA ceruzaelem utaznak, alattuk a többnyelvű használati utasítást – a magyar nyelv is megtalálható – és a gyors útmutatót találjuk.
Az Ionickiss IonPa Travel ionizációs fogkefe 4 színben érhető el – nálam a piros járt -, mely szín tökéletes választás lehet a hölgyek részére, az uraknak inkább a feketét ajánlom. Maga az eszköz meglepően apró, a lenti galériában látható, hogy alig nagyobb, mint egy szempillaspirál, a Philips szónikus fogkefémmel összehasonlítva pedig egészen vicces; ahol a Philips-en a fej kezdődik, az IonPa Travel már be is fejeződik. Az összeszerelésre, anyaghasználatra nem lehet panasz, a termék apró, de a kivitelezés professzionális.
A színazonos kupakon az IONPA feliratot olvashatjuk, majd maga a fogkefetest következik ezüstben, itt kell megfognunk vizes kézzel a fém érintkező felületet, hogy az ionizációs folyamatok beinduljanak. Legalul pedig a ceruzaelem-fedelet találjuk, oldása/zárása csavarással történik, az elem helyes behelyezését piktogram segíti. A védőborítás tetején 4 darab rést találunk, melyeken a felesleges víz távozni tud, erre figyelni kell, ha kistáskában, neszesszerben történik a fogkefe szállítása.
A speciális kialakítású fogkefefej testről történő levétele húzó mozdulattal történik, nem kell semmit megnyomnunk hozzá. A visszahelyezés is ilyen egyszerű, a reteszelés megtörténtét egy kattanás kíséri. A műanyagból készült test alsó részén található gumírozott nyomógomb segítségével tudjuk a fogkefét ki/be kapcsolni, illetve ismételt megnyomásával a masszázs funkciót aktiválni. A gomb fölött található – működés közben kéken pulzáló – indikátor a működést jelzi.
Az Ionickiss IonPa Travel fogkefe használatba vétele

Az első bekapcsoláshoz helyezzük be megfelelő polaritással a mellékelt ceruzaelemet és zárjuk vissza jól a fedelet, hogy víz ne juthasson be az Ionickiss IonPa ionizációs és szónikus fogkefe testébe. Helyes használat esetén az IPX7 tanúsítvány megfelelő védelmet biztosít beázás ellen, így amiatt nem kell aggódnunk, hogy a készülék károsodik a vizes kezünktől vagy az öblítés során.
A kezünk benedvesítése után – a víz fogja kiváltani az ionizációt – markoljunk rá a fogkefére az ezüst színű részen, nedvesítsük be a kefét, majd kezdjük el mosni a fogainkat. Amennyiben szeretnénk, akkor helyezzünk a szokásosnál kisebb mennyiségű fogkrémet is a sörtékre, de ennél a technológiánál akár el is hagyhatjuk.
Gondolatban osszuk fel a szájüregünket 4 részre (bal felső, jobb felső, bal alsó és jobb alsó negyed), helyezzük a fogkefe sörtéit enyhe szögben az íny vonalához, majd a bekapcsológomb megnyomása után finom, rövid mozdulatokkal mozgassuk a kefét a fogak mentén. A készülék CLEAN módban indul el, ez a mindennapi használatra alkalmas üzemmód, mely egyesíti a szónikus és az ionizációs funkciókat – szétválasztásukra nincs lehetőségünk, minden esetben egyszerre aktívak. A bekapcsológomb ismételt megnyomása után az Ionickiss IonPa Travel GUMCARE módba vált, ennek a funkciónak köszönhetően a fogíny enyhe masszást kap fogmosás közben.
A fogkefe 30 másodpercenként – összesen három alkalommal – nagyjából fél másodperces technikai szünetet tart, ezzel figyelmeztetve, hogy áttérhetünk a következő negyedre, de az elektromos fogkefét használók számára ez nem lehet újdonság, ezen termékek nagy többsége ilyen módon működik. 2 perc elteltével a szünet hosszabb, kis vibrálást is érzünk, de a kefe nem kapcsol ki. Én ezt a működési módot jobban kedvelem, mintha kikapcsolna, mert így eldönthetem, hogy folytatom-e a tisztítást vagy befejezem azt. A fogmosás végén még kefével a szánkban érdemes kikapcsolni a készüléket, hogy megelőzzük a fröccsenést.
Jellemzők, tapasztalatok

Már az első használat után érezni, hogy a fogfelszín selymesebb, mint előtte – esetemben ez azért furcsa, mert régóta szónikus fogkefét használok. A gyártó szerint a mellékelt elem – napi kétszeri használat esetén – 120 napig elegendő, ami kifejezetten hosszú idő. Másfél hét használat után nem érzek gyengülést a motor erejében, de a fentiek értelmében nem is lenne szabad. Mivel egy utazásra szánt modellről beszélünk, ezért nem érzem negatívumnak a csak kétfajta üzemmódot, az elemes működést vagy esetleg az intelligens markolat hiányát. A kis méret jelen esetben kifejezetten hasznos, vásárláskor a nagyobb tenyerű férfiak vegyék figyelembe a 17 centiméteres magasságot. Egyébként az, hogy nem beépített akkumulátor található a fogkefében, egyáltalán nem érződik, látatlanban nem tudnám megmondani.
Amennyiben a fentiek jól hangzanak, de “fogkefébb” kinézetű elektromos ionizációs-szónikus fogkefe vásárlása a cél, akkor a termékcsalád nagyobb tagját itt érhetitek el, a vegyes csomag pedig kifejezetten jó áron vásárolható meg ahhoz képes, mintha külön-külön tennétek a kosárba. Hogy kicsit árnyaljam a képet, azt mindenképpen megemlítem, hogy jelenleg a pótfejek darabja 3.000 Ft-ba kerül (ne felejtsétek a kuponkódot!) és kettes csomagban megvásárolhatóak. Ez ugyan így drágább, mint egy szónikus fogkefefej (nem beszélve az utángyártott fajtákról), de valószínűleg a technológiának köszönhető ez az árazás.
Mostani alkalommal a fogkefek.hu jóvoltából az Ionickiss IonPa Travel ionizációs és szónikus elven működő elektromos fogkefe működését ismerhettétek meg, a teljes összefoglalót lejjebb olvashatjátok.