Neked főztem – gasztrokocsma Zánkán

írta: nekedveszem.hu
0 hozzászólás
Revolut many GEOs

Zánkán a református templom mellett, a Balaton-felvidék dombjai alatt található a Neked Főztem nevű, 2016-ban megnyitott gasztrokocsma.

Furcsa egy család vagyunk, amikor elindulunk valahova hosszabb útra, mindig meg kell állnunk ebédelni is. Ez egyfajta pavlovi reflex. Nagyszerűen működik a gyerekemnél és a feleségemnél is, nálam nem annyira, de Ők többen vannak és a gyengébb enged, így a vége az, hogy úgyis megállunk valahol enni. Így hát Zalakaros felé félúton mindenképpen kellett találnunk egy helyet ahol ebédelni tudunk mielőtt a család éhen halna. “Természetesen” most is az előző este belőtt induláshoz képest legalább két órával el voltunk maradva, így dél felé még éppenhogy elértük a Balatont, de öt és fél éves kisfiam ütemes “éhes vagyok, éhes vagyok” rigmusai nagyon gyorsan valami megoldást kívántak. Ezután már nem nagyon volt kérdés, hogy nem Somogyvámosra a Krisna faluba látogatunk el, hanem az északi parton keresünk valamilyen éttermet mielőtt a “B” terv értelmében meglátogatjuk a Szigligeti Várat, hisz onnan már csak 1 óra autóútra lesz a végállomás, a Park Inn by Radisson. Feleségem, kezében telefonnal kereste a szóba jöhető helyeket, lassan olvasta fel az értékeléseket. Egyszer csak ezt hallottam: “Neked főztem”, és akkor már tudtam, hogy mi másról is írhatnék a nekedveszem.hu oldalon, vagy a blogon, mintsem a Neked Főztem gasztrokocsmáról.

Neked főztemPersze először a Waze a strandra vitt – ez, mint kiderült nem a szoftver hibája; létezik a strandon is egy Neked Főztem bisztro, de mi nem ezt kerestük – kis kérdezősködés után nyílegyenesen haladva gyorsan megérkeztünk a célpontunkhoz. Ez a kép fogadott bennünket, nagyon meggyőző volt egy ilyen szépen felújított palatetős épület egy kis domb tetején a kanyarban. Az előkert szépen dekorálva, pazar kilátással a környező dombokra, völgyre. Belépve az étterembe, a 7-8 asztal közül csak egy volt foglalt, de érkezésünk után csakhamar a hely háromnegyede megtelt ebédre éhes családokkal, de ottlétünk alatt nem egy asztalfoglalásnak lehettünk fültanúi, így vélhetően az őszi időszakban is sokan választják a Neked Főztem kosztját.

Az étlapot böngészve menüt nem találtunk, végül grillezett kecskesajtot választottunk diós körtesalátával, illetve kacsacombot szilvaszósszal és szezámos krokettel. Ehhez az ételhez az étlapon írt bordáskelt nem igazán tudtuk azonosítani, lehet nem is volt a tányéron? Az árak nem a legolcsóbbak közé tartoznak, ennyi pénzért azt vártuk, hogy az ebéd elfogyasztása után jóllakottan távozunk. Általában hárman eszünk meg 2 adag ételt, mert a kicsi (szerencsére) nem bírkózik meg egy teljes adaggal, így nem is rendeltünk többet. Lássuk mit kaptunk és mennyit.

Ahogy látszik, van ott még egy harmadik tányér is, sajnos éhesek maradtunk az ételek elfogyasztása után, ilyen nem nagyon fordult elő még velünk. Lehet, hogy nem járunk ennyire trendi, felkapott helyekre, mindenesetre rendeltünk még egy adag császármorzsát is. Utóbbi receptjét megpróbáltam rekonstruálni és meg is osztom Veletek. Az extra fűszer amitől mennyei íze volt a tésztának nem kitaláció, a pincérlány szerint az található benne amit a receptben olvashattok. Mindenesetre különös ízvilágot kölcsönzött a császármorzsának. A két főételre érdemes volt közel fél órát várni, mert így egészen biztosan frissen készültek és kimondhatatlanul finomak voltak. Nem vagyok – és nem is leszek – gasztroblogger, így csak arra tudok hagyatkozni-, azt tudom leírni amit átéltem/átéltünk, de valami fantasztikus ízorgia szabadult el a szánkban.  A hús kellően omlós, a szósz és a baracklekvár nagyon-nagyon házi, a kecskesajt nagyon jól harmónizált a körtével és a dióval. Az ebédet Nadali kávéval zártuk, amit sajnos eddig nem ismertem, de ez a tény  leginkább engem minősít, pedig elég sok kávét fogyasztok, otthon magam őrlöm és karos kávéfőzőben készítem el a napi 3-4 adagot amit fogyasztok. Utánaolvasva ez egy veronai blend lehetett, elég testes, hosszan tartó cremával, az ízét sokáig a számban éreztem. Az ételekhez saját készítésű birsalma-, levendula- és bodza szörpöket fogyasztottunk, rég ittunk ennyire finomat. Ráadásul kisfiunk az ebéd végén egy szellem-nyalókával is gazdagabb lett, nagyon barátságos gesztus volt az étteremtől.

A sok folyadék megtette hatását, meg kellett keresnem a mellékhelyiséget, de az az épületen kívül volt megtalálható. És ez volt a kisebbik gond. Sajnos a mosdó nem követte azt a színvonalat amit bent találtunk; szégyenszemre a férfi részlegen nem tudtam lehúzni a wc-t, mert nem volt lehúzó, illetve a sarokszelepet tekergetve sem történt semmi. Piszoár egyáltalán nem volt a mosdóban.

Összességében nem bántuk meg, hogy a Neked Főztem gasztrokocsmát választottuk és erre vettük az irányt, nagyon finoman elkészített ételeket kóstolhattunk (szó szerint) gyönyörű környezetben, amiért borravalóval együtt 10.000 ft-ot fizettünk. Ha erre járunk biztosan betérünk majd még egyszer, viszont csak ezért nem fogunk Budapestről elautózni idáig. Hogy van-e olyan étterem ahova akár 1-2 órát is utazunk, hogy egy jót együnk, hamarosan megírom egy újabb posztban, így érdemes követni a facebook oldalunkat, vagy feliratkozni a hírlevelünkre a nekedveszem.hu oldalon. Addig is pár kép még a végére a környékről.

Egy kis technikai részlet; a minőségi fotók érdekében a fényképeket Sony A6000-es MILC vázzal készítettem, a nyers formátumból az alábbi (jelenleg ingyenes) programmal dolgoztam fel a képeket.

Booking.com

kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá!